575 Team

OceanLava Montenegro féltáv2017. május 24. 12:39 - Flander Marci

Az év eleji duatlonozgatások után már épp itt volt az ideje, hogy belecsapjunk a triatlonszezonba is. Ezt általában Tiszaújvárosban szoktuk megejteni, ahol már évek óta rendezik a klubcsapat OB-t. Idén azonban egy héttel korábbra hoztam a szezonkezdést, és hirtelen ötlettől vezérelve beneveztem egy Montenegróban megrendezésre kerülő féltávú versenyre. Maga a verseny még eléggé gyerekcipőben jár (az idei volt még csak a második évad), viszont a profi marketingje meggyőzött arról, hogy érdemes egy próbát tenni. Erősítette az elhatározást, hogy remek felkészülési eseménynek ígérkezett a június elején, Keszthelyen megrendezésre kerülő Középtávú OB szempontjából. Véleményem szerint nem jelent hátrányt, ha nem ott szembesülünk a szezonban először a távval, hanem egy kicsit könnyebb mezőnyben szerezünk némi magabiztosságot.

Hála határtalan ismertségemnek sikerült egy remek csapat tagjaként megélnem ezt a kis kalandot. Mert kaland volt a javából. Aki már vette nyakába a Balkánt (ld. Badár Sándor ide vonatkozó elbeszélései), az tudja, hogy mindenre, és az ellenkezőjére is lehet számítani az utazás során. Most már mi is tudjuk ezt, de ez a sztori most a triatlonról szól, és nem déli kalandozásaink szépségeiről (mert persze azok is akadtak bőven). Szóval 10+X óra utazás után fáradtan, de kiváló hangulatban érkeztünk meg Kotorba, ami nem véletlenül lett a világörökség része. Nekem, mint alföldi, ha nem is paraszt, de gyereknek azok a hegyek egyszerűen lenyűgözőek. Ehhez hozzájön még az öböl kék vize, és öröm és bódottá van. A verseny előtti nap tartottunk egy részleges pályabejárással egybekötött átmozgatást, ami közben természetesen megcsípett egy helyi méhecske a könyökhajlatom fölött. Utána 3 napig úgy nézett ki a jobb felkarom, mintha a versenyt megelőző 2 hónapban csak bicepszre gyúrtam volna. Nem hagytam azonban, hogy ilyen kis semmiségek kizökkentsenek a nyugalmamból, meg amúgy is fejben már az esti tésztapartira készültem. Arra viszont nem, hogy a helyi 4 tagú zenekar élő „euróvízióját” hallgathatjuk majd testközelből. Jó ebédhez szól a nóta, de ez nem ebéd volt, és a nótával is voltak gondok. Így gyorsra fogtuk a szénhidrátraktárak feltöltését, és inkább hazahúztuk a csíkot, hogy kellően kipihenhessük magunkat a másnap reggel 7-re időzített rajtig.

A verseny napján aztán minden a szokott formaságok mentén zajlott. Korai kelés, reggeli, készülődés, meg egy látogatás a depóban az ott hagyott dolgok ellenőrzése végett, majd készülődés az úszáshoz. A tökéletes szállásfoglalás miatt (kb. 250 méterre laktunk az úszás rajtjától) otthon húzhattunk neoprént, és igazából semmi fölöslegeset nem kellett vigyünk a rajthoz. Az időjárás kellemes, és meleg napot ígérő volt, szinte felhő sem volt az égen. Az öböl vizét 18 fokosnak mondták a szervezők, de én gyanítottam, hogy kicsit felfelé kerekítettek. A rajt egy nem túl széles, kavicsos partszakaszon volt, innen indult a majd 300 egyéni versenyző. Az úszópálya viszonylag egyszerű, egy háromszög alak kétszer, aminek kis szára van, mint valami zászló. Pontban reggel 7-kor el is lövik, és mindenki beleveti magát a nem túl kellemes hőmérsékletű vízbe. A fenéken fakadó bővizű források miatt vannak jéghideg foltok, itt szerintem 14-15 fokos a víz maximum, viszont érdekes módon alig sós. Az első bójához kb. 6-an érünk oda, viszont alig kevéssel a forduló után látom, hogy páran már el is szakadtak a társaságtól. Innentől az úszás hátralevő része egymás üldözésével telik. Az első kör végére sikerül felzárkóznom a 3. helyezettre, de sajnos látom, hogy ketten viszonylag jelentős előnyben tempóznak előttünk. Szinte biztos vagyok benne, hogy ők az a két olasz srác (Butturini és Casadei), akikről ezt a szökést verseny előtt feltételeztem is. Végül negyedikként érek partot, egy trió egyik tagjaként.

A kicsit kényelmesebbre sikerült depózás után egyből van némi feladatom, hogy utolérjem az orosz és szlovák úriembert. Ez pár kilométer után sikerül is, így édes hármasban haladhatunk tovább. A tempót elég változónak érzem. Van, hogy szinte fékeznem kell, hogy tarthassam a 10 méter távolságot, máskor meg úgy nyomják, hogy a nyelvem a bokámat verdesi. A környező hegyek ellenére a kerékpáros pálya „viszonylag” sík (csak 510m szint volt benne). Az öböl partvonalát követi, így elég kacskaringós, és néha van benne némi kaptató. A bringapálya egy összenyomott M betűre hasonlít, vagyis a kinti fordító után nem jön vissza teljesen a depóig, hanem egy köztes fordítóban fordulva újra kimegy a legtávolabbi pontig, majd ezután vissza a depóhoz. Ez miatt viszonylag sokszor tudtuk pozícionálni magunkat a vezetőkhöz, és üldözőkhöz képest. A két olasz szépen összedolgozva fokozatosan növelte az előnyét, ami a bringa végére olyan 6 perc körül állt meg. Szerencsére nekünk is sikerült tartanunk a távolságot a mögöttünk érkezőkkel szemben. A bringán nem voltak túl jó érzéseim, így csak a vége felé szálltam be a vezetésbe, és reménykedtem benne, hogy a társaim is hasonlóan fáradtnak érzik a lábaikat, mint én. A második depózásom sem volt egy világcsúcs idő, így ismét csak a kapott hátrány ledolgozása volt az első tennivalóm.

A futás elején igencsak meg kellett dolgoznom azért, hogy a depózásnál kapott 200 méter deficitet ledolgozzam. Ez olyan 3,5km-nél sikerült, ami jól mutatja, hogy a srácok nem koktélozással múlatták az időt előttem. Aztán az egyik még úgy 6km-ig elég kellemetlenül tapadt is, de szerencsére ott már jobbnak látta a saját tempójára lassítani (Suzanne nővér imája ekkor kezdett el hatni). A futópálya szinte sík volt, csak a kinti fordító előtt volt egy kisebb emelkedő. Hangulatos volt, hogy közvetlen a part mellett haladt, így akinek a pulzusa engedte egész szép dolgokat láthatott (gondolok itt a parton szelfiző fekete bikinis csajszira, akiről mindenki megemlékezett a verseny után ). 10km-nél már nagyjából 1perces előnyöm volt az engem üldöző szlovák sráccal szemben, így kicsit lenyugodhattam, és összerakhattam a mozgásomat. A futáson a frissítés szinte tökéletes volt. Kellő távolságra voltak egymástól a pontok, és kellő választékot biztosítottak mindenki számára. Én csak a jól bevált kóla-víz kombinációt fogyasztottam, és most is szuperül működött. A futáson egyáltalán nem is éreztem holtpontot, csupán a véget érni nem akaró tengerparti utca mindig utolsónak hitt következő kanyarja kezdett el egy idő után kicsit frusztrálni. A vezető kettős elég messze volt, de az egyikükön, láttam, hogy hozok némi távolságot. Alberto Casadei azonban úgy ment, mint egy gép (úgy rémlik ő volt egyszer második az IM70.3Budapesten is). Az előnye kb. 6-7 perc lehetett, de nem nőt tovább a futás során, amit jó jelnek véltem. Az utolsó 6km-re fordulva láttam, hogy én is fokozatosan távolodom a mezőnytől, ami még jobban megnyugtatott. Onnantól már nem is a többiekkel, hanem inkább az órával versenyeztem. A verseny során ekkor éreztem először, hogy nem volt hülyeség a reggel 7 órás rajt. Még nem volt dél, de már 28-30fok körül lehetett a napon. Szerencsére a meleg most sem okozott gondot, de azért jobb óvatosnak lenni. A célegyenesbe érve óriási üdvrivalgás fogadott, amit valljuk be, minden teljesítő derekasan megszolgált. 4:08-as idő lett a vége, de ilyenkor nem ez a legfontosabb. Aminek nagyon örültem, hogy egy viszonylag kemény bringa után sikerült jól és stabilan futnom. Alig 17mp-et kaptam csak futáson a győztes Casadeitől, aki azért nem kis név. Gyors eredményhirdetés, és mentem is vissza szurkolni a többieknek a pálya mellé. Mindenki nagyot küzdött, hogy a végén a nyakába akaszthassák a befutó érmet.

Miután mindenki magához tért a révületből, még levezetésképpen megmásztunk 1350 lépcsőt (na jó 943-nál elvesztettem a fonalat) a Kotori erődig, hogy készítsünk pár képet a varázslatos helyszínről. Az egyetlen kis negatívum talán az eredményhirdetés lebonyolítása volt. Magát a helyszínt egy disco szolgáltatta, ahol beléptetéskor elvették a sportolóktól a vizeiket és a kulacsaikat. Bent aztán keveredtek a sportolók a korán érkező szórakozni vágyókkal, így kicsit zsúfolttá vált a hely. Kicsit bánt még, hogy az abszolút versenyt itt már ki sem hirdették, így aki később ért csak célba nem is feltétlenül tudhatta kik végeztek az élen. Remélhetőleg erre majd jobban figyelnek legközelebb a házigazdák. Összességében egy jó kis versenyt raktak össze a szervezők így másodjára. A pálya kellően nehéz és technikás volt, és a frissítésbe sem tudnék nagyon belekötni. Felkészülési versenynek ideálisnak mondanám.

Végül szeretnék nagy köszönetet mondani annak a pécsiekből, harkányiakból és siklósiakból álló kis társaságnak, akik erre a pár napra a szárnyaik alá vettek, és segítettek abban, hogy részt tudjak venni a versenyen úgy, hogy közben még jól is érezzem magam. Maradjatok készenlétben, mert robogok tovább, és jövök a tiszaújvárosi élményekkel.

Addig is maradok tisztelettel,
Flander Marci

Kapcsolat

+36 30 626 0297
H-P 9.00-16.30

team@575.hu

Postai címünk

1133 Budapest
Tutaj utca 6.
B ép. / A lház. 6. em. 7.

Cégadatok

575 Team Kft.

UniCredit Bank Hungary Zrt.
10918001-00000093-36080003

575 TEAM ® 2017